A következő címkéjű bejegyzések mutatása: takarítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: takarítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 8., hétfő

Nagyböjt - böjti ételek a testnek és a léleknek

Ez az írás elsősorban azoknak szól, akik érdeklődnek az ÚHU egyesület (Újjáéledő Hagyományok az Utókornak) és Ökonagyi közös programja iránt. Sajnos első foglalkozásunk betegség miatt elhalasztásra került, így ezen az úton szeretnénk segítséget adni azoknak, akik szeretnék megkezdeni a Nagyböjtöt Hamvazó szerdán (2016-ban február 10-én).
*********************************************************************************
Holnap veszi kezdetét a keresztény világ egyik fontos időszaka: a Nagyböjt – vagy ahogyan régiesen nevezték, Negyvenlőböjt. Korszakonként és vidékenként is más előírások és szokások szerint tartották, az évszázadok alatt sokat enyhítettek a szabályokon, ám érdemes legalább az utóbbi 100-150 év hagyományaira visszatekinteni, milyen is volt ez a böjt, különösképpen a népesség legnagyobb részét kitevő paraszti közösségekben.
Előbb nézzük meg, mi is a böjt. Általában valamitől való önmegtartóztatás, lemondás, azért, hogy egy kitűzött célra tudjunk figyelni, annak megvalósulásán nagyobb tudatossággal munkálkodjunk. Más vallási közösségekben (nem keresztényt értve ez alatt) is szokás a jelentősebb ünnepek előtt rövidebb-hosszabb böjtöt tartani.

2015. október 19., hétfő

Öko-tisztítószerek - ezért légy óvatos!

Ha te is úgy gondoltad, hogy az öko-tisztítószerek használatával minden veszélyforrást kiitattál a háztartásodból, akkor most figyelj rám egy kicsit! Kétségtelen, hogy az eddig használt mosószereidhez képest a mosószóda, a szappan, az ecet környezetkímélőbb megoldás, mint mondjuk a klóros fehérítők vagy fertőtlenítők, vagy tartósítószerekkel, és ki tudja még mivel telenyomott mosógélek, öblítők, tusfürdők és testápolók, de ez nem mentesít attól, hogy ugyanolyan gondosan bánj velük, mint az eddigi "vegyszereiddel".

2015. szeptember 7., hétfő

Amíg "fogyasztó" vagy, nincs esély


Mi volt az én egész életem legfájóbb pontja? Hogy mindig rohanunk, hogy semmire sincs elég idő hagyva, gyorsan döntünk – és sokszor rosszul – gyorsan élünk, mindent gyorsan csinálunk, és mire rádöbbenünk, hogy ennek nem lesz jó vége, már megtörtént egy csomó jóvátehetetlen dolog. Abban az értelemben is, hogy kritika nélkül alkalmazunk dolgokat, amelyekről azért hisszük, hogy jók, mert valakik („véleményformálók”) azt mondták, hogy ennél jobbat és korszerűbbet még nem látott az emberiség. Hajlandók vagyunk félretenni még a józan paraszti eszünket is, a nyilvánvaló kételyeinket is, és használjuk az "újat", vágyunk rá. Elfogadjuk, hogy maradiak, lúzerek és őskövületek vagyunk, ha nem váltunk az újra.
Még emlékszem azokra az évekre – és tényleg, ez nem csak olyan szólam – amikor az egyszerű háztartásainkba beszivárogtak a szintetikus háztartási tisztítószerek.

2014. július 24., csütörtök

Minden cseppje számít

Azt mindjárt az elején leszögezem, hogy a jó minőségű víz, mely biztonságos vezetékrendszeren érkezik otthonainkba, hozzájárul egészségünkhöz. Azok a fertőző betegségek, amelyek elsősorban a rossz higiénés körülmények között terjedtek, visszaszorultak. A vezetékes víz a legjobban ellenőrzött élelmiszerünk is egyben. Tehát a vízzel való spórolást mindig az ésszerűség határain belül érdemes megtervezni. A zöldséget-gyümölcsöt meg kell mosni, a kézmosásról sem mondhatunk le... lehetőségek azonban vannak jócskán a fogyasztás csökkentésére.



A statisztikák szerint egy magyar háztartásban naponta kb. 150 liter (ivó) vizet használunk fel személyenként. Mire is?

2014. július 22., kedd

Tudod, mi folyik itt...?

Egy korábbi bejegyzésben, már elmélkedtem azon, mennyire pazarlóan bánunk a vízzel, ráadásuk a drágán előállított és a lakásainkba szinte korlátlan mennyiségben érkező ivóvízzel. Még a 80-as évek közepén is olyan csekély tétel volt egy család költségvetésében a vízdíj, hogy senkinek nem jutott eszébe spórolni vele. Volt idő, amikor a görögdinnyét egyszerűen a mosogatóba tették és folyatták rá a vizet, hogy lehűtsék!


Ma nem csak azért kell(ene) takarékoskodni az ivóvízzel, mert jókora szeletet hasít ki a családi költségvetésből (Budapesten 670 Ft/m3, vidéken akár 1.100 – 1.300 Ft/m3 – csatornadíjjal együtt 2012-es adat). Ha kiszámoljuk, hogy egy 4 tagú család napi (!) vízfogyasztása 600 liter, akkor ez a család havonta kb. 12.000 Ft-ot fizet (Bp.). Persze ezek csak statisztikai átlagok, és a fogyasztási szokások jelentősen eltérhetnek családonként. A másik ok, hogy az édesvíz készleteket gyorsabban használjuk, mint, ahogy újratermelődnek, és tisztításuk, ihatóvá tételük is egyre drágább lesz. Ez még csak a bemeneti oldal.

2014. március 21., péntek

Régi módszerek, új eszközök

A technológiák fejlődése az ipari megoldások elterjedése minden téren ellentétes irányt mutatott, mint, amiben felnőttem. Itt állunk, a XXI. században egy olyan érában, ahol a termelést – legyen az ipari vagy mezőgazdasági – és a kultúrát is egyfajta „fejlett” technológia ural. Nagyban termelünk és nagyban fogyasztunk. A fogyasztóinak nevezett társadalom jelszava olyan, mint Ray Bradbury Fahrenheit  451° c. sci-fijében a papír-zsebkendőre utaló mondat „Fújd bele, töröld meg, dobd ki!” – nagyon kifejező.

Fújd bele, töröld meg, dobd ki! - ilyen az életünk


Ökológiailag fenntartható háztartás vezetéséből – még a 60-as években – jó nevelést kaptam. Paraszti körülmények között felnőtt nagyszüleim még tudták, élték, amit aztán a következő nemzedékekből kineveltek. Ennek köszönhetően sok dolgot magam is megtanultam, és alkalmaztam is, annak ellenére, hogy ez nem volt éppen könnyű.