A következő címkéjű bejegyzések mutatása: együttműködés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: együttműködés. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 8., hétfő

Nagyböjt - böjti ételek a testnek és a léleknek

Ez az írás elsősorban azoknak szól, akik érdeklődnek az ÚHU egyesület (Újjáéledő Hagyományok az Utókornak) és Ökonagyi közös programja iránt. Sajnos első foglalkozásunk betegség miatt elhalasztásra került, így ezen az úton szeretnénk segítséget adni azoknak, akik szeretnék megkezdeni a Nagyböjtöt Hamvazó szerdán (2016-ban február 10-én).
*********************************************************************************
Holnap veszi kezdetét a keresztény világ egyik fontos időszaka: a Nagyböjt – vagy ahogyan régiesen nevezték, Negyvenlőböjt. Korszakonként és vidékenként is más előírások és szokások szerint tartották, az évszázadok alatt sokat enyhítettek a szabályokon, ám érdemes legalább az utóbbi 100-150 év hagyományaira visszatekinteni, milyen is volt ez a böjt, különösképpen a népesség legnagyobb részét kitevő paraszti közösségekben.
Előbb nézzük meg, mi is a böjt. Általában valamitől való önmegtartóztatás, lemondás, azért, hogy egy kitűzött célra tudjunk figyelni, annak megvalósulásán nagyobb tudatossággal munkálkodjunk. Más vallási közösségekben (nem keresztényt értve ez alatt) is szokás a jelentősebb ünnepek előtt rövidebb-hosszabb böjtöt tartani.

2015. június 29., hétfő

Miért nem vagyunk többen?


A fenti kérdés visszhangzott bennem, amikor ökofalu-látogatáson az alapító a gondjaikról mesélt. Ugyanezt a kérdést más olyan kezdeményezés megálmodója is feltette már, aki nagy energiát fektetett egy csoport létrehozásába, nem csak emberi, de komoly pénzügyi áldozatokat is hozott, találkozókat szervezett, termet bérelt, meghívókat küldött, hétvégéit kötötte le, hogy beszélgessen emberekkel, elmondja, milyen jó lehetne nekik is, ha csatlakoznának az ő elképzeléséhez. Milyen komoly előnyökkel járna ez számukra. Mennyivel egészségesebb és fenntarthatóbb jövőt építhetnének együtt. Választ adna olyan kérdésekre, hogy mi lesz, ha a fennálló rendszer egyszer csak bedől, és nem lesz élelem, energia és víz... a többiről nem is beszélve.

Amit megfogalmazott, már nem először hallottam. Emberek jönnek, mert vonzónak találják a „hirdetést”, aztán, amikor kiderül, hogy nem ez a legkényelmesebb útja az életnek, hogy lemondás is van benne, önkéntes munkával kellene hozzájárulni a közösség építéséhez, akkor megfutamodnak. Különösen, amikor a jövőbéli spirituális útról is szó esik.

Aztán az alapító, a megálmodó lassan belefárad, és jó, ha nem belerokkan a hiábavaló munkába. Megkérdezi: Miért nem vagyunk többen? És nem érti, miért nem jön válasz. Ha szerencsés, van, aki folytatja a munkáját és felkarolja az elképzelést...

Most nem nevezem meg a falut, ahol jártam. Azért sem, mert az volt a legfeltűnőbb, mennyire hasonlóak a gondjaik, menjünk bárhová az országban. Elszigetelt kis csoportok teszik a dolgukat, erőt és pénzt nem kímélve. Rengeteg munkával, majdnem szó szerint éjt nappallá téve küszködnek, hogy ne kelljen feladniuk. Néhol csak 15-20 család kellene, másutt csak félmillió forint, akár 500-1000 Ft-onként is, hogy elérhető legyen az önfenntartás szintje.

A kényelem elvesztésétől, és a változtatástól való félelem azonban nagyon erős gát! Annyira erős, hogy sokan nem látják meg, mennyivel jobb dolgok várnak rájuk „odaát” – a változtatással elérhető új életükben!

Talán egyszer olvashatod majd, hogyan kezdődött számomra mindez. Hogyan kezdtem keresni ilyen „alternatív” közösségeket, szívességbankokat. Mikor értettem meg, hogy a fennálló „civilizációnak” nevezett világ nagyon is barbár, és vannak más utak is. Létezik a fenntartható jövő (nem a ’fejlődés’!), de nem adják ingyen és készen. Áldozatokat kell hozni, lemondásokkal és önkorlátozással jár, de a várható eredményt tekintve megéri.

Tehát, szerinted miért nem vagyunk többen? (Megköszönöm, ha megosztod velem a gondolataidat erről. Akár itt, akár a Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/pages/Vissza-a-term%C3%A9szethez/572242979549789?ref=bookmarks


Ha érdekel a téma, kövess engem itt a blogon!

2015. február 16., hétfő

Mi köze az elefántnak az életmódváltáshoz?

Egy korábbi bejegyzésben megkíséreltem leírni, vajon mit is kellene tennünk mindannyiunknak ahhoz, hogy elinduljon végre valami, és túllépjünk a mai pusztító viselkedésünkön, szokásainkon. Azóta sokat tanultam és olvastam. Megfogalmazódott bennem, mi is a küldetésem: városlakóként megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek átvezetnek bennünket egy fenntartható és élhető világba.

  
A sok önellátásra törekvő közösség jó példa lehet, sőt jó partner lehet azok számára, akik még nem tudnak ilyen nagyot lépni. Minden életmódváltás – és ez is az – csak kis lépésekre bontva vihető végig. Ahogy arra kérdésre „Hogyan lehet megenni egy elefántot?” – ez a válasz – „Falatonként!”