Ez az írás elsősorban azoknak szól, akik érdeklődnek az ÚHU egyesület (Újjáéledő Hagyományok az Utókornak) és Ökonagyi közös programja iránt. Sajnos első foglalkozásunk betegség miatt elhalasztásra került, így ezen az úton szeretnénk segítséget adni azoknak, akik szeretnék megkezdeni a Nagyböjtöt Hamvazó szerdán (2016-ban február 10-én).
*********************************************************************************
Holnap veszi kezdetét a keresztény világ egyik fontos időszaka: a Nagyböjt – vagy ahogyan régiesen nevezték, Negyvenlőböjt. Korszakonként és vidékenként is más előírások és szokások szerint tartották, az évszázadok alatt sokat enyhítettek a szabályokon, ám érdemes legalább az utóbbi 100-150 év hagyományaira visszatekinteni, milyen is volt ez a böjt, különösképpen a népesség legnagyobb részét kitevő paraszti közösségekben.
Előbb nézzük meg, mi is a böjt. Általában valamitől való önmegtartóztatás, lemondás, azért, hogy egy kitűzött célra tudjunk figyelni, annak megvalósulásán nagyobb tudatossággal munkálkodjunk. Más vallási közösségekben (nem keresztényt értve ez alatt) is szokás a jelentősebb ünnepek előtt rövidebb-hosszabb böjtöt tartani.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házilag. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: házilag. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. február 8., hétfő
Nagyböjt - böjti ételek a testnek és a léleknek
Címkék:
aszalás,
aszalvány,
bio,
böjt,
együttműködés,
életforma,
fenntartható,
fogyás,
gyümölcs,
házilag,
háztartás,
húsmentes,
közösség,
paraszti,
takarítás,
tudatosság,
ünnep
2014. december 14., vasárnap
Ajándékozz környezettudatosan
Ma van ezüst vasárnap. Ha nincs meg minden ajándék, amit szeretteidnek, barátaidnak szánsz, gondolkodj el rajta, minek örülnének. Vagyis örülnének-e, ha ezúttal nem valami unalmas dologgal, mint mütyürke, csoki, sál-sapka-kesztyű, esetleg egy újabb nyakkendő lepnéd meg őket. Sokan vagyunk így - bevallom, egy időben ez velem is megesett - hogy a hétköznapokban öntudatos környezetvédők, takarékos háziasszonyok vagyunk, gondosan megválogatjuk mit adunk a családunknak az asztalra... aztán jön egy ilyen ünnep, mint a karácsony, és győznek a régi beidegződések. Gyorsan elszaladunk a közeli plázába, és megvesszük azt, amit eddig is. Nincs igazán új ötletünk, hogyan is fejezzük ki magunkat az ajándékozással.
Íme néhány ötlet:
Íme néhány ötlet:
Címkék:
adomány,
ajándék,
fenntartható,
házilag,
karácsony,
kézműves,
könyv,
lekvár,
mézeskalács,
öko,
porcelán,
sütemény,
támogat,
támogatás,
újrahasznosítás,
ünnep
Hely:
Budapest, Magyarország
2014. szeptember 28., vasárnap
Lehet-e túl sok az alma?
Már napok óta halljuk,
hogy sok az alma, és az orosz embargó miatt a gazdákon maradt a
sok télálló alma. No, semmi politika... Ha már így alakult, el kellene gondolkodnunk, mit csinált
azelőtt egy parasztgazda, ha valamiből sok termett. Az alma jellemzően az a
gyümölcs, amit egyszerűen és jól lehet teleltetni. Emellett szeretjük,
egészséges, éjjel-nappal megennénk, ha nem frissen, akkor süteménybe reszelve,
kompótnak egy kis szilvával megbolondítva, levesnek, kicsit savanykásan párolva
sültek mellé, és persze aszalva, ropogósra szárítva almacsipsznek, lének,
almabornak és almaecetnek is. Hol itt a probléma?
Korábban a Facebookon felhívtam a figyelmet a „szedd-magad”almáskertek listájára, itt most álljon néhány recept ahhoz, hogyan tartósítsd a
friss almát, hogyan készíts belőle aszalványt, almabort vagy almaecetet.
Címkék:
alma,
almabor,
almaecet,
aszalás,
aszalvány,
befőzés,
eltevés,
gyümölcs,
házilag,
háztartás,
palacsinta,
tartósítás,
tudatosság,
zöld
2014. július 22., kedd
Tudod, mi folyik itt...?
Egy korábbi bejegyzésben, már
elmélkedtem azon, mennyire pazarlóan bánunk a vízzel, ráadásuk a drágán
előállított és a lakásainkba szinte korlátlan mennyiségben érkező ivóvízzel. Még
a 80-as évek közepén is olyan csekély tétel volt egy család költségvetésében a vízdíj,
hogy senkinek nem jutott eszébe spórolni vele. Volt idő, amikor a görögdinnyét
egyszerűen a mosogatóba tették és folyatták rá a vizet, hogy lehűtsék!

Ma nem csak azért kell(ene) takarékoskodni az ivóvízzel, mert jókora szeletet hasít ki a családi költségvetésből (Budapesten 670 Ft/m3, vidéken akár 1.100 – 1.300 Ft/m3 – csatornadíjjal együtt 2012-es adat). Ha kiszámoljuk, hogy egy 4 tagú család napi (!) vízfogyasztása 600 liter, akkor ez a család havonta kb. 12.000 Ft-ot fizet (Bp.). Persze ezek csak statisztikai átlagok, és a fogyasztási szokások jelentősen eltérhetnek családonként. A másik ok, hogy az édesvíz készleteket gyorsabban használjuk, mint, ahogy újratermelődnek, és tisztításuk, ihatóvá tételük is egyre drágább lesz. Ez még csak a bemeneti oldal.

Ma nem csak azért kell(ene) takarékoskodni az ivóvízzel, mert jókora szeletet hasít ki a családi költségvetésből (Budapesten 670 Ft/m3, vidéken akár 1.100 – 1.300 Ft/m3 – csatornadíjjal együtt 2012-es adat). Ha kiszámoljuk, hogy egy 4 tagú család napi (!) vízfogyasztása 600 liter, akkor ez a család havonta kb. 12.000 Ft-ot fizet (Bp.). Persze ezek csak statisztikai átlagok, és a fogyasztási szokások jelentősen eltérhetnek családonként. A másik ok, hogy az édesvíz készleteket gyorsabban használjuk, mint, ahogy újratermelődnek, és tisztításuk, ihatóvá tételük is egyre drágább lesz. Ez még csak a bemeneti oldal.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

