2014. december 20., szombat

Karácsonyi menü

Ez a bejegyzés eredetileg arról készült szólni, hogy miféle hagyományokat követünk karácsonykor, hogyan ajándékozunk, mi kerül az asztalra . Olvasgattam mások bejegyzéseit, és arra gondoltam, milyen álságos dolog ilyenkor kampányolni környezetvédő érvekkel, állatok jogaival... mert változás nem érhető el vele, legfeljebb bűntudatot ébreszthet néhányunkban. Ami szintén rombol. 



Én azt szeretném, ha a karácsony megmaradna annak, ami: a béke, a szeretet kifejeződésének, az összetartozás ünnepének. A karácsony nem a menütől lesz igazán szép és jó. Nem azon múlik, vajon fenyő illatozik a szobában, vagy magunk barkácsolta karácsonyfának látszó alkotás (ami igenis kifejezhet bennünket, és ugyanúgy ünnepi lehet).

2014. december 14., vasárnap

Ajándékozz környezettudatosan

Ma van ezüst vasárnap. Ha nincs meg minden ajándék, amit szeretteidnek, barátaidnak szánsz, gondolkodj el rajta, minek örülnének. Vagyis örülnének-e, ha ezúttal nem valami unalmas dologgal, mint mütyürke, csoki, sál-sapka-kesztyű, esetleg egy újabb nyakkendő lepnéd meg őket. Sokan vagyunk így - bevallom, egy időben ez velem is megesett - hogy a hétköznapokban öntudatos környezetvédők, takarékos háziasszonyok vagyunk, gondosan megválogatjuk mit adunk a családunknak az asztalra... aztán jön egy ilyen ünnep, mint a karácsony, és győznek a régi beidegződések. Gyorsan elszaladunk a közeli plázába, és megvesszük azt, amit eddig is. Nincs igazán új ötletünk, hogyan is fejezzük ki magunkat az ajándékozással.



Íme néhány ötlet:


2014. december 13., szombat

Eljött a december, karácsony csillaga...

Amikor 20 éve úgy döntöttem, megveszem életem első - és mindmáig egyetlen - műfenyőjét, nem gondoltam, mennyire megosztó ez a téma. Eleinte csak félve mondogattam a baráti körben... nálunk nincs fenyőfa, hanem van ez a formás, fenyőnek látszó tárgy. Minden évben más díszítést találunk ki, nem hullik, vízkereszt után csak visszacsomagolom a dobozába, és...

...előveszem újra, következő évben. Ismét feldíszítem, gyönyörködünk benne 2 hétig. Fenyőillatról, ünnepi hangulatról gondoskodunk másként. Például a kertből csent fenyőgallyakkal, amik egyébként is levágásra kerülnének, gyertyák és mécsesek fényével. Egy-egy kosárra való almával, néhány naranccsal, amit szegfűszeggel tűzdelünk meg. Sütik illatával, amik ebben az időszakban a konyhánkban készülnek - persze a gyerekek bevonásával, így sokkal érdekesebb.

Aztán egyre többen kérték rajtam számon, miért is védem ennyire a fenyőfákat. Magyarországon nem honos, amit itt árusítanak, azt erre a célra termelik. Azt is olvastam, hogy a műfenyő előállítása igen környezetszennyező - a teljes életciklusára vetítve - és sokszor a rabszolgamunka, a fekete gazdaság támogatásával egyenlő a megvásárlása. Igen, lehet ebben valami...

Akkor miért érzem rosszul magam ilyenkor? Miért érzem rosszul magamat, ha vágott virágot vesznek nekem ajándékba? Miért fáj ez nekem? Még nem tudom igazán megválaszolni ezt a kérdést. Egy biztos, ha a mostani fenyőnek látszó pótlék tönkremenne, akkor sem vennék soha többé kivágott fenyőfát, akkor sem, ha tudom, hogy ezt erre a célra termelték. Azzal együtt, hogy nincs bűntudatom a műfa miatt, hogy egyszer ebből is szemét lesz... nem műanyagból van, hanem fémből és papírból. Mindkettő a maga nemében újra felhasználható anyag... és ha 30 évente termelek ennyi szemetet, az talán elfogadhatóbb, számomra mindenképpen, mintha évente.

Nem szeretnék megbántani senkit, nem akarom senki ünnepi hangulatát elrontani... és megosztó sem szeretnék lenni. Csak elmondtam.

2014. november 4., kedd

Újrahasznosítunk!

Legutóbb azt ígértem, olyan kezdeményezésekről írok, amelyekhez csatlakozhatsz, ha fontos számodra, hogy kisebb legyen az ökológiai lábnyomod, hogy tudatosan tegyél a klímaváltozás ellen, vagy ésszerűbben gazdálkodj a háztartásodban, és mindezt együtt. Ugyanis egyedül nem megy. (Tudjátok, ahogy a „Ripacsok” c. filmben is énekelte Kern András és Garas Dezső.) Hiába gyűjtjük TE vagy ÉN szelektíven a szemetet, hiába spórolunk TE vagy ÉN a vízzel otthon, hiába járunk piacra, viszünk vászonszatyrot... Legfeljebb különcként néznek ránk. El kell mondani, meg kell tanítani a népeket arra, hogy MI miért csináljuk!

Magam is azt tapasztalom a hétköznapi beszélgetések során, hogy sokan vannak, akik a szólamok szintjén fontosnak tartják az ökológiai gondolkodás elemeit, mint a szelektív hulladékgyűjtés, általában a szemét mennyiségének csökkentése vagy az energiatakarékosság, mert hát mindezek jól hangzanak, nem? Amikor azonban cselekvésről van szó, elfogy a lendület. A kényelemszeretet felülírja a szép elképzeléseket.

2014. október 6., hétfő

Megmenthetem-e egymagam a Földet?

A kérdésre annyira nyilvánvalóan NEM a válasz, hogy nem is érdemes túl sokat filozofálni rajta. Nem, nem tudom megmenteni. A gond csak az, ahogy ezt egyedül senki sem tudja megtenni. Sem egyes emberek, sem intézmények. Mindannyian kellünk hozzá. Csak hát ideje lenne végre hozzáfogni, és nem várni a másikra. 



2014. szeptember 28., vasárnap

Lehet-e túl sok az alma?

Már napok óta halljuk, hogy sok az alma, és az orosz embargó miatt a gazdákon maradt a sok télálló alma. No, semmi politika... Ha már így alakult, el kellene gondolkodnunk, mit csinált azelőtt egy parasztgazda, ha valamiből sok termett. Az alma jellemzően az a gyümölcs, amit egyszerűen és jól lehet teleltetni. Emellett szeretjük, egészséges, éjjel-nappal megennénk, ha nem frissen, akkor süteménybe reszelve, kompótnak egy kis szilvával megbolondítva, levesnek, kicsit savanykásan párolva sültek mellé, és persze aszalva, ropogósra szárítva almacsipsznek, lének, almabornak és almaecetnek is. Hol itt a probléma?


Korábban a Facebookon felhívtam a figyelmet a „szedd-magad”almáskertek listájára, itt most álljon néhány recept ahhoz, hogyan tartósítsd a friss almát, hogyan készíts belőle aszalványt, almabort vagy almaecetet.

2014. augusztus 5., kedd

Lehet pár dekával kevesebb?


Ezer és egy okot hozhatnék fel arra, miért érdemes vásárláskor alaposan megnézni a kiválasztott terméket. Hazai vagy import-e, tartalmaz-e ránk nézve káros adalékokat, tartósítószert, szavatossági időn belül van-e stb. Azt is meg kell néznünk újabban, hogy annyi van-e a csomagolásban, amennyinek látszik. A jelenség nem új, de mostanában különösen erőteljes a trend. Furfangos csomagolásokkal "vernek át" bennünket. Igazából magunkat verjük át - ezért is az idézőjel - hiszen pusztán lankadó figyelmünk miatt húzhatnak csőbe bennünket. Hogy a gyártók, vagy a kereskedők a ludasak ebben, azt nehéz lenne megmondani....



2014. július 24., csütörtök

Minden cseppje számít

Azt mindjárt az elején leszögezem, hogy a jó minőségű víz, mely biztonságos vezetékrendszeren érkezik otthonainkba, hozzájárul egészségünkhöz. Azok a fertőző betegségek, amelyek elsősorban a rossz higiénés körülmények között terjedtek, visszaszorultak. A vezetékes víz a legjobban ellenőrzött élelmiszerünk is egyben. Tehát a vízzel való spórolást mindig az ésszerűség határain belül érdemes megtervezni. A zöldséget-gyümölcsöt meg kell mosni, a kézmosásról sem mondhatunk le... lehetőségek azonban vannak jócskán a fogyasztás csökkentésére.



A statisztikák szerint egy magyar háztartásban naponta kb. 150 liter (ivó) vizet használunk fel személyenként. Mire is?

2014. július 22., kedd

Tudod, mi folyik itt...?

Egy korábbi bejegyzésben, már elmélkedtem azon, mennyire pazarlóan bánunk a vízzel, ráadásuk a drágán előállított és a lakásainkba szinte korlátlan mennyiségben érkező ivóvízzel. Még a 80-as évek közepén is olyan csekély tétel volt egy család költségvetésében a vízdíj, hogy senkinek nem jutott eszébe spórolni vele. Volt idő, amikor a görögdinnyét egyszerűen a mosogatóba tették és folyatták rá a vizet, hogy lehűtsék!


Ma nem csak azért kell(ene) takarékoskodni az ivóvízzel, mert jókora szeletet hasít ki a családi költségvetésből (Budapesten 670 Ft/m3, vidéken akár 1.100 – 1.300 Ft/m3 – csatornadíjjal együtt 2012-es adat). Ha kiszámoljuk, hogy egy 4 tagú család napi (!) vízfogyasztása 600 liter, akkor ez a család havonta kb. 12.000 Ft-ot fizet (Bp.). Persze ezek csak statisztikai átlagok, és a fogyasztási szokások jelentősen eltérhetnek családonként. A másik ok, hogy az édesvíz készleteket gyorsabban használjuk, mint, ahogy újratermelődnek, és tisztításuk, ihatóvá tételük is egyre drágább lesz. Ez még csak a bemeneti oldal.

2014. június 10., kedd

Külcsín és belbecs - a dekoratív csomagolás megtéveszthet!

Ma ez a helyzet: legyen bármilyen jó a portékád, ha nincs ötletes, szép csomagolása, nem tudod eladni! A multik polcain egy kevésbé tetszetős csomagolású termék olcsóbb, az alsó polcokra kerül, majdnem függetlenül attól, jó minőségű vagy hasznos a termék. Ez felér egy üzenettel. Pedig a csomagolásból szinte mindig hulladék lesz! Akkor is ha szép, ha ötletes, ha csak ezért választunk egy terméket... Amikor így választunk, abban érzelem van, ami felülírhatja az „eszünket”, a tudatos döntésünket, és utólag megmagyarázzuk, hogy ezt nem lehetett otthagyni, ez feltétlenül kellett nekünk. Erre épül a kereskedelem: lenyűgöző külső, vágyak felébresztése...



2014. május 20., kedd

Moss fogat! - természetesen

Megint belefutottam egy cikkbe, ami elmondja, milyen károsak a fluoridos fogkrémek, milyen anyagok vannak bennük, amik ártalmasak lehetnek az egészségünkre.... Nem szeretem, ha riogatnak, ezért kicsit utána néztem, hogyan ápolhatom természetesen a fogaimat :)



Tudtad? Fogkrém helyett sokkal jobban jársz, ha valamilyen természetes – akár magad készítette – anyagot használsz. Legalább tudod, mi van benne.

Két olyan anyag van, amivel nem tévedhetsz: a zeolit és a szódabikarbóna (nátrium-bikarbonát). A zeolitot egészen finomra porítják, fertőtlenítik, és akár minden adalék nélkül is használhatod fog- és szájápolásra. Ha helyesen alkalmazod, nem hogy sértené a fogzománcot, de segíti a regenerálódásban. Jól olvasod. A szódabikarbóna szagtalanít, emeli a száj pH-ját és kiválóan fehéríti a fogakat (a fogkrémekbe is ezért keverik).

2014. április 30., szerda

Egy fontos érv a hazai élelmiszerek fogyasztása mellett – amire még talán nem is gondoltál!

Van egy zsebkendőnyi kerted, ahol szeretnél némi zöldséget termelni. Megtervezed, hová kerül a sárgarépa, a hagyma, a petrezselyem, zöldborsó, hónaposretek... gondosan előkészíted a talajt, vetsz és lesed kelnek-e már a növénykéid. Aztán meglepve tapasztalod, hogy a sok kis zöld csírácska, levelecske, ami először megjelenik, nem az általad vetett magokból kelt ki, hanem valamilyen gyom. Legtöbbször a parlagfű (tulajdonképpen örülhetsz neki, hogy miért, arról később). Nekilátsz gyomlálni, kapálni...

Amikor végre kibújtak a hajtások, és kezd felismerhető lenni, melyik növény micsoda, egy nap arra ébredsz, hogy „valami” megdézsmálta a zsenge leveleket: a csupasz csiga. Küzdesz vele, beveted az összes praktikát, amit a szomszédok és az internet kínál, de ugyancsak sziszifuszi munka így a kertészkedés.

Ennek az írásnak nem célja, hogy bemutassa, hányféle természetes módszer, vegyszermentes megoldás létezik a kártevők kiiktatására, ezt megtalálod másutt is. Gondolatébresztőnek szánom. Ez a kérdés sokszor felmerült már bennem így tavasszal, miért is van egyre több és többféle kártevő a házi-kertekben és a művelt területeken.

2014. március 31., hétfő

Fényszennyezés - minden élőlény veszélyben

Először valamikor a 70-es évek végén hallottam arról, hogy fényszennyezés. A Planetáriumban beszélt róla az előadó, mondván, nagyon nehéz az éjszakai égboltot csillagászati szempontból is jól megfigyelni, mert a olyan mértékű a „fényszennyezés”, hogy a földi fényforrások gyakorlatilag elnyomják a gyengébb fényű égi objektumok fényerejét, ezért nem láthatjuk azokat teljes pompájukban. (Na, bumm – gondoltam akkor – legfeljebb nem látjuk, majd az űrteleszkópok, szondák  és más effélék elhozzák nekünk a látványt.) 



Amit nem tudhattam, hogy ez nem csak az égi megfigyeléseket veszélyezteti, de a földi élővilágot is.

2014. március 29., szombat

Kell egy kis áramszünet... :)

"A Föld órája a WWF által életre hívott, minden év márciusának utolsó szombatján megrendezésre kerülő nemzetközi esemény, melyben arra kérik a háztartásokat és a vállalkozásokat, hogy kapcsolják le és ki a nem létfontosságú lámpáikat és elektromos berendezéseiket egy órára, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a klímaváltozás elleni cselekvés szükségességére. A kezdeményezés 2007-ben indult Ausztráliából, és 2008-ban vált nemzetközivé." – olvashatjuk a Wikipédia cikkében.



Magyarországon 2008-ban négy város csatlakozott, 2009-ben pedig már kb. 1,5 millió magyar kapcsolta le a lámpát és elektromos berendezéseit. 2014-ben ma, azaz március 29-én 20.30-kor vehetsz részt a nemzetközi kezdeményezésben. Itt csatlakozhatsz hivatalosan is.

2014. március 25., kedd

Lehet úgy élni, hogy nem marad utánad hulladék?

A postaládámban találtam ezt a cikket. A barátnőm küldte. Olvastam már hasonlót, korábban, hiszen ez a téma itt lóg a levegőben. Naponta buzdítanak bennünket takarékosságra, hallunk a fenntartható, vagy zöld háztartás praktikáiról.


2014. március 23., vasárnap

A víz útja - ismered?

Tegnap - március 22-én - volt a Víz Világnapja. Kicsit megkéstem, de mentségemül szolgáljon, hogy egy nagyon szuper képzésen vehettem részt: a Tudatos Vásárlók Egyesülete ÖkoKör csoportvezetői képzésén. Itt nem mellékesen sok szó esett a vízről is... A bennem ébredt gondolatokat osztom most meg veletek:

Ökológiailag fenntartható háztartás vezetéséből – még a 60-as években – jó nevelést kaptam. Paraszti körülmények között felnőtt nagyszüleim még tudták, amit aztán a következő nemzedékekből kineveltek, hogy tökéletes fogyasztók váljanak belőlük, és amilyen az ember, még meg is tudják indokolni, hogy az miért jobb (nekik és környezetnek), mint a takarékos, ésszerű megoldások alkalmazása volt korábban. A fogyasztóinak nevezett társadalom jelszava olyan, mint Ray Bradbury Fahrenheit  451 fok c. sci-fijében a papír-zsebkendőre utaló mondat „Fújd bele, töröld meg, dobd ki!” – nagyon kifejező. Nagyjából így kezeljük a dolgokat minden téren.

2014. március 21., péntek

Régi módszerek, új eszközök

A technológiák fejlődése az ipari megoldások elterjedése minden téren ellentétes irányt mutatott, mint, amiben felnőttem. Itt állunk, a XXI. században egy olyan érában, ahol a termelést – legyen az ipari vagy mezőgazdasági – és a kultúrát is egyfajta „fejlett” technológia ural. Nagyban termelünk és nagyban fogyasztunk. A fogyasztóinak nevezett társadalom jelszava olyan, mint Ray Bradbury Fahrenheit  451° c. sci-fijében a papír-zsebkendőre utaló mondat „Fújd bele, töröld meg, dobd ki!” – nagyon kifejező.

Fújd bele, töröld meg, dobd ki! - ilyen az életünk


Ökológiailag fenntartható háztartás vezetéséből – még a 60-as években – jó nevelést kaptam. Paraszti körülmények között felnőtt nagyszüleim még tudták, élték, amit aztán a következő nemzedékekből kineveltek. Ennek köszönhetően sok dolgot magam is megtanultam, és alkalmaztam is, annak ellenére, hogy ez nem volt éppen könnyű. 

2014. március 4., kedd

Hová vissza?

J.J. Rousseau a 18. században adta ki a „Vissza a természethez” jelszavát. Akkor és azóta is sok vitát váltott ki a gondolat, hiszen ki-ki a maga szűrőjén át értelmezte. Ez ma is így van. Mit hordozhat ez az üzenet számunka, itt és most, a 3. évezred – vagy ha jobban tetszik: a 21. század – második évtizedében, 250 évvel Rousseau után? Akit érdekel, mit gondoltak erről kortársai és követői, hányféleképpen értelmezték, bőségesen talál olvasnivalót a témáról.

Engem sokkal inkább az érdekelt, hogyan térhetünk vissza egy élhetőbb, elfogadhatóbb, természetesebb léthet, hogyan ugorhatjuk/léphetjük át saját beidegződéseinket és a sztereotípiákat. Azt látnunk kell, valami nagyon megváltozott bennünk és körülöttünk is.