A kérdésre annyira nyilvánvalóan NEM a válasz, hogy nem is
érdemes túl sokat filozofálni rajta. Nem, nem tudom megmenteni. A gond csak az,
ahogy ezt egyedül senki sem tudja megtenni. Sem egyes emberek, sem intézmények.
Mindannyian kellünk hozzá. Csak hát ideje lenne végre hozzáfogni, és nem várni
a másikra.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ivóvíz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ivóvíz. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. október 6., hétfő
Megmenthetem-e egymagam a Földet?
Címkék:
csomagoló anyag,
fenntartható,
háztartás,
hulladék,
ivóvíz,
öko,
szelektív,
szemét,
természet,
tudatosság
2014. július 24., csütörtök
Minden cseppje számít
Azt mindjárt az elején leszögezem, hogy a jó minőségű víz, mely
biztonságos vezetékrendszeren érkezik otthonainkba, hozzájárul egészségünkhöz. Azok a fertőző betegségek, amelyek elsősorban a rossz higiénés körülmények között terjedtek, visszaszorultak. A
vezetékes víz a legjobban ellenőrzött élelmiszerünk is egyben. Tehát a vízzel
való spórolást mindig az ésszerűség határain belül érdemes megtervezni. A
zöldséget-gyümölcsöt meg kell mosni, a kézmosásról sem mondhatunk le...
lehetőségek azonban vannak jócskán a fogyasztás csökkentésére.
A statisztikák szerint egy magyar háztartásban naponta kb. 150 liter
(ivó) vizet használunk fel személyenként. Mire is?
2014. július 22., kedd
Tudod, mi folyik itt...?
Egy korábbi bejegyzésben, már
elmélkedtem azon, mennyire pazarlóan bánunk a vízzel, ráadásuk a drágán
előállított és a lakásainkba szinte korlátlan mennyiségben érkező ivóvízzel. Még
a 80-as évek közepén is olyan csekély tétel volt egy család költségvetésében a vízdíj,
hogy senkinek nem jutott eszébe spórolni vele. Volt idő, amikor a görögdinnyét
egyszerűen a mosogatóba tették és folyatták rá a vizet, hogy lehűtsék!

Ma nem csak azért kell(ene) takarékoskodni az ivóvízzel, mert jókora szeletet hasít ki a családi költségvetésből (Budapesten 670 Ft/m3, vidéken akár 1.100 – 1.300 Ft/m3 – csatornadíjjal együtt 2012-es adat). Ha kiszámoljuk, hogy egy 4 tagú család napi (!) vízfogyasztása 600 liter, akkor ez a család havonta kb. 12.000 Ft-ot fizet (Bp.). Persze ezek csak statisztikai átlagok, és a fogyasztási szokások jelentősen eltérhetnek családonként. A másik ok, hogy az édesvíz készleteket gyorsabban használjuk, mint, ahogy újratermelődnek, és tisztításuk, ihatóvá tételük is egyre drágább lesz. Ez még csak a bemeneti oldal.

2014. március 23., vasárnap
A víz útja - ismered?
Tegnap - március 22-én - volt a Víz Világnapja. Kicsit megkéstem, de mentségemül szolgáljon, hogy egy nagyon szuper képzésen vehettem részt: a Tudatos Vásárlók Egyesülete ÖkoKör csoportvezetői képzésén. Itt nem mellékesen sok szó esett a vízről is... A bennem ébredt gondolatokat osztom most meg veletek:
Ökológiailag fenntartható háztartás vezetéséből – még a 60-as években – jó nevelést kaptam. Paraszti körülmények között felnőtt nagyszüleim még tudták, amit aztán a következő nemzedékekből kineveltek, hogy tökéletes fogyasztók váljanak belőlük, és amilyen az ember, még meg is tudják indokolni, hogy az miért jobb (nekik és környezetnek), mint a takarékos, ésszerű megoldások alkalmazása volt korábban. A fogyasztóinak nevezett társadalom jelszava olyan, mint Ray Bradbury Fahrenheit 451 fok c. sci-fijében a papír-zsebkendőre utaló mondat „Fújd bele, töröld meg, dobd ki!” – nagyon kifejező. Nagyjából így kezeljük a dolgokat minden téren.

mosás,
szennyvíz,
tudatosság,
vegyszer,
víz
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)