Miért nem vagyunk többen?

A fenti kérdés visszhangzott bennem, amikor ökofalu-látogatáson az alapító a gondjaikról mesélt. Ugyanezt a kérdést más olyan kezdeményezés megálmodója is feltette már, aki nagy energiát fektetett egy csoport létrehozásába, nem csak emberi, de komoly pénzügyi áldozatokat is hozott, találkozókat szervezett, termet bérelt, meghívókat küldött, hétvégéit kötötte le, hogy beszélgessen emberekkel, elmondja, milyen jó lehetne nekik is, ha csatlakoznának az ő elképzeléséhez. Milyen komoly előnyökkel járna ez számukra. Mennyivel egészségesebb és fenntarthatóbb jövőt építhetnének együtt. Választ adna olyan kérdésekre, hogy mi lesz, ha a fennálló rendszer egyszer csak bedől, és nem lesz élelem, energia és víz... a többiről nem is beszélve.

Amit megfogalmazott, már nem először hallottam. Emberek jönnek, mert vonzónak találják a „hirdetést”, aztán, amikor kiderül, hogy nem ez a legkényelmesebb útja az életnek, hogy lemondás is van benne, önkéntes munkával kellene hozzájárulni a közösség építéséhez, akkor megfutamodnak. Különösen, amikor a jövőbéli spirituális útról is szó esik.

Aztán az alapító, a megálmodó lassan belefárad, és jó, ha nem belerokkan a hiábavaló munkába. Megkérdezi: Miért nem vagyunk többen? És nem érti, miért nem jön válasz. Ha szerencsés, van, aki folytatja a munkáját és felkarolja az elképzelést...

Most nem nevezem meg a falut, ahol jártam. Azért sem, mert az volt a legfeltűnőbb, mennyire hasonlóak a gondjaik, menjünk bárhová az országban. Elszigetelt kis csoportok teszik a dolgukat, erőt és pénzt nem kímélve. Rengeteg munkával, majdnem szó szerint éjt nappallá téve küszködnek, hogy ne kelljen feladniuk. Néhol csak 15-20 család kellene, másutt csak félmillió forint, akár 500-1000 Ft-onként is, hogy elérhető legyen az önfenntartás szintje.

A kényelem elvesztésétől, és a változtatástól való félelem azonban nagyon erős gát! Annyira erős, hogy sokan nem látják meg, mennyivel jobb dolgok várnak rájuk „odaát” – a változtatással elérhető új életükben!

Talán egyszer olvashatod majd, hogyan kezdődött számomra mindez. Hogyan kezdtem keresni ilyen „alternatív” közösségeket, szívességbankokat. Mikor értettem meg, hogy a fennálló „civilizációnak” nevezett világ nagyon is barbár, és vannak más utak is. Létezik a fenntartható jövő (nem a ’fejlődés’!), de nem adják ingyen és készen. Áldozatokat kell hozni, lemondásokkal és önkorlátozással jár, de a várható eredményt tekintve megéri.

Tehát, szerinted miért nem vagyunk többen? (Megköszönöm, ha megosztod velem a gondolataidat erről. Akár itt, akár a Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/pages/Vissza-a-term%C3%A9szethez/572242979549789?ref=bookmarks

Ha érdekel a téma, kövess engem itt a blogon!

Fenntartható háztartási megoldások?

"Egy friss felmérésből kiderült, hogy bár a magyarok érdeklődnek a fenntartható otthoni megoldások iránt, ez az érdeklődés inkább csak a megtakarítási szándékból ered. Ráadásul még pazarlóak is vagyunk…" - olvasom az energiatakarékos.hu portál cikkében. Aztán az is gyorsan kiderül, hogy a felmérést az egyik lakberendezési áruházlánc készítette, feltehetően saját üzleti céljaira. Az eredeti felmérésről azt sem tudjuk, kiket kérdeztek meg és mekkora volt a „merítés”.

A fő hangsúlyt természetesen azokra a termékcsoportokra helyezi, amelyek az áruházaiban is beszerezhetők, ám nem feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy egy család környezettudatosan gondolkodjon és gazdálkodjon. A „magyarokról” megállapítottak kicsit sommásak, de a fő gondok jól láthatók.

A felmérés kitér az energiatakarékos izzókra, az ételpazarlásra, az elavuló konyhai technológiákra és a szelektív hulladék gyűjtésre (és megállapítja, hogy ebben legalább jók vagyunk). Ezek a területek azonban nem feltétlenül mondják el, mennyire vagyunk takarékosak vagy pazarlóak, nézzük miért is?

Ajándékozz környezettudatosan

Ma van ezüst vasárnap. Ha nincs meg minden ajándék, amit szeretteidnek, barátaidnak szánsz, gondolkodj el rajta, minek örülnének. Vagyis örülnének-e, ha ezúttal nem valami unalmas dologgal, mint mütyürke, csoki, sál-sapka-kesztyű, esetleg egy újabb nyakkendő lepnéd meg őket. Sokan vagyunk így - bevallom, egy időben ez velem is megesett - hogy a hétköznapokban öntudatos környezetvédők, takarékos háziasszonyok vagyunk, gondosan megválogatjuk mit adunk a családunknak az asztalra... aztán jön egy ilyen ünnep, mint a karácsony, és győznek a régi beidegződések. Gyorsan elszaladunk a közeli plázába, és megvesszük azt, amit eddig is. Nincs igazán új ötletünk, hogyan is fejezzük ki magunkat az ajándékozással.

Íme néhány ötlet:

Újrahasznosítunk!

Legutóbb azt ígértem, olyan kezdeményezésekről írok, amelyekhez csatlakozhatsz, ha fontos számodra, hogy kisebb legyen az ökológiai lábnyomod, hogy tudatosan tegyél a klímaváltozás ellen, vagy ésszerűbben gazdálkodj a háztartásodban, és mindezt együtt. Ugyanis egyedül nem megy. (Tudjátok, ahogy a „Ripacsok” c. filmben is énekelte Kern András és Garas Dezső.) Hiába gyűjtjük TE vagy ÉN szelektíven a szemetet, hiába spórolunk TE vagy ÉN a vízzel otthon, hiába járunk piacra, viszünk vászonszatyrot... Legfeljebb különcként néznek ránk. El kell mondani, meg kell tanítani a népeket arra, hogy MI miért csináljuk!

Magam is azt tapasztalom a hétköznapi beszélgetések során, hogy sokan vannak, akik a szólamok szintjén fontosnak tartják az ökológiai gondolkodás elemeit, mint a szelektív hulladékgyűjtés, általában a szemét mennyiségének csökkentése vagy az energiatakarékosság, mert hát mindezek jól hangzanak, nem? Amikor azonban cselekvésről van szó, elfogy a lendület. A kényelemszeretet felülírja a szép elképzeléseket.