Miért nem vagyunk többen?

A fenti kérdés visszhangzott bennem, amikor ökofalu-látogatáson az alapító a gondjaikról mesélt. Ugyanezt a kérdést más olyan kezdeményezés megálmodója is feltette már, aki nagy energiát fektetett egy csoport létrehozásába, nem csak emberi, de komoly pénzügyi áldozatokat is hozott, találkozókat szervezett, termet bérelt, meghívókat küldött, hétvégéit kötötte le, hogy beszélgessen emberekkel, elmondja, milyen jó lehetne nekik is, ha csatlakoznának az ő elképzeléséhez. Milyen komoly előnyökkel járna ez számukra. Mennyivel egészségesebb és fenntarthatóbb jövőt építhetnének együtt. Választ adna olyan kérdésekre, hogy mi lesz, ha a fennálló rendszer egyszer csak bedől, és nem lesz élelem, energia és víz... a többiről nem is beszélve.

Amit megfogalmazott, már nem először hallottam. Emberek jönnek, mert vonzónak találják a „hirdetést”, aztán, amikor kiderül, hogy nem ez a legkényelmesebb útja az életnek, hogy lemondás is van benne, önkéntes munkával kellene hozzájárulni a közösség építéséhez, akkor megfutamodnak. Különösen, amikor a jövőbéli spirituális útról is szó esik.

Aztán az alapító, a megálmodó lassan belefárad, és jó, ha nem belerokkan a hiábavaló munkába. Megkérdezi: Miért nem vagyunk többen? És nem érti, miért nem jön válasz. Ha szerencsés, van, aki folytatja a munkáját és felkarolja az elképzelést...

Most nem nevezem meg a falut, ahol jártam. Azért sem, mert az volt a legfeltűnőbb, mennyire hasonlóak a gondjaik, menjünk bárhová az országban. Elszigetelt kis csoportok teszik a dolgukat, erőt és pénzt nem kímélve. Rengeteg munkával, majdnem szó szerint éjt nappallá téve küszködnek, hogy ne kelljen feladniuk. Néhol csak 15-20 család kellene, másutt csak félmillió forint, akár 500-1000 Ft-onként is, hogy elérhető legyen az önfenntartás szintje.

A kényelem elvesztésétől, és a változtatástól való félelem azonban nagyon erős gát! Annyira erős, hogy sokan nem látják meg, mennyivel jobb dolgok várnak rájuk „odaát” – a változtatással elérhető új életükben!

Talán egyszer olvashatod majd, hogyan kezdődött számomra mindez. Hogyan kezdtem keresni ilyen „alternatív” közösségeket, szívességbankokat. Mikor értettem meg, hogy a fennálló „civilizációnak” nevezett világ nagyon is barbár, és vannak más utak is. Létezik a fenntartható jövő (nem a ’fejlődés’!), de nem adják ingyen és készen. Áldozatokat kell hozni, lemondásokkal és önkorlátozással jár, de a várható eredményt tekintve megéri.

Tehát, szerinted miért nem vagyunk többen? (Megköszönöm, ha megosztod velem a gondolataidat erről. Akár itt, akár a Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/pages/Vissza-a-term%C3%A9szethez/572242979549789?ref=bookmarks

Ha érdekel a téma, kövess engem itt a blogon!

Mi köze az elefántnak az életmódváltáshoz?

Egy korábbi bejegyzésben megkíséreltem leírni, vajon mit is kellene tennünk mindannyiunknak ahhoz, hogy elinduljon végre valami, és túllépjünk a mai pusztító viselkedésünkön, szokásainkon. Azóta sokat tanultam és olvastam. Megfogalmazódott bennem, mi is a küldetésem: városlakóként megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek átvezetnek bennünket egy fenntartható és élhető világba.

  

A sok önellátásra törekvő közösség jó példa lehet, sőt jó partner lehet azok számára, akik még nem tudnak ilyen nagyot lépni. Minden életmódváltás – és ez is az – csak kis lépésekre bontva vihető végig. Ahogy arra kérdésre „Hogyan lehet megenni egy elefántot?” – ez a válasz – „Falatonként!”

Megmenthetem-e egymagam a Földet?

A kérdésre annyira nyilvánvalóan NEM a válasz, hogy nem is érdemes túl sokat filozofálni rajta. Nem, nem tudom megmenteni. A gond csak az, ahogy ezt egyedül senki sem tudja megtenni. Sem egyes emberek, sem intézmények. Mindannyian kellünk hozzá. Csak hát ideje lenne végre hozzáfogni, és nem várni a másikra. 

Moss fogat! - természetesen

Megint belefutottam egy cikkbe, ami elmondja, milyen károsak a fluoridos fogkrémek, milyen anyagok vannak bennük, amik ártalmasak lehetnek az egészségünkre.... Nem szeretem, ha riogatnak, ezért kicsit utána néztem, hogyan ápolhatom természetesen a fogaimat :)

Tudtad? Fogkrém helyett sokkal jobban jársz, ha valamilyen természetes – akár magad készítette – anyagot használsz. Legalább tudod, mi van benne.

Két olyan anyag van, amivel nem tévedhetsz: a zeolit és a szódabikarbóna (nátrium-bikarbonát). A zeolitot egészen finomra porítják, fertőtlenítik, és akár minden adalék nélkül is használhatod fog- és szájápolásra. Ha helyesen alkalmazod, nem hogy sértené a fogzománcot, de segíti a regenerálódásban. Jól olvasod. A szódabikarbóna szagtalanít, emeli a száj pH-ját és kiválóan fehéríti a fogakat (a fogkrémekbe is ezért keverik).

Egy fontos érv a hazai élelmiszerek fogyasztása mellett – amire még talán nem is gondoltál!

Van egy zsebkendőnyi kerted, ahol szeretnél némi zöldséget termelni. Megtervezed, hová kerül a sárgarépa, a hagyma, a petrezselyem, zöldborsó, hónaposretek... gondosan előkészíted a talajt, vetsz és lesed kelnek-e már a növénykéid. Aztán meglepve tapasztalod, hogy a sok kis zöld csírácska, levelecske, ami először megjelenik, nem az általad vetett magokból kelt ki, hanem valamilyen gyom. Legtöbbször a parlagfű (tulajdonképpen örülhetsz neki, hogy miért, arról később). Nekilátsz gyomlálni, kapálni...

Amikor végre kibújtak a hajtások, és kezd felismerhető lenni, melyik növény micsoda, egy nap arra ébredsz, hogy „valami” megdézsmálta a zsenge leveleket: a csupasz csiga. Küzdesz vele, beveted az összes praktikát, amit a szomszédok és az internet kínál, de ugyancsak sziszifuszi munka így a kertészkedés.

Ennek az írásnak nem célja, hogy bemutassa, hányféle természetes módszer, vegyszermentes megoldás létezik a kártevők kiiktatására, ezt megtalálod másutt is. Gondolatébresztőnek szánom. Ez a kérdés sokszor felmerült már bennem így tavasszal, miért is van egyre több és többféle kártevő a házi-kertekben és a művelt területeken.

Hová vissza?

J.J. Rousseau a 18. században adta ki a „Vissza a természethez” jelszavát. Akkor és azóta is sok vitát váltott ki a gondolat, hiszen ki-ki a maga szűrőjén át értelmezte. Ez ma is így van. Mit hordozhat ez az üzenet számunka, itt és most, a 3. évezred – vagy ha jobban tetszik: a 21. század – második évtizedében, 250 évvel Rousseau után? Akit érdekel, mit gondoltak erről kortársai és követői, hányféleképpen értelmezték, bőségesen talál olvasnivalót a témáról.

Engem sokkal inkább az érdekelt, hogyan térhetünk vissza egy élhetőbb, elfogadhatóbb, természetesebb léthet, hogyan ugorhatjuk/léphetjük át saját beidegződéseinket és a sztereotípiákat. Azt látnunk kell, valami nagyon megváltozott bennünk és körülöttünk is.