A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közösség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közösség. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 8., hétfő

Nagyböjt - böjti ételek a testnek és a léleknek

Ez az írás elsősorban azoknak szól, akik érdeklődnek az ÚHU egyesület (Újjáéledő Hagyományok az Utókornak) és Ökonagyi közös programja iránt. Sajnos első foglalkozásunk betegség miatt elhalasztásra került, így ezen az úton szeretnénk segítséget adni azoknak, akik szeretnék megkezdeni a Nagyböjtöt Hamvazó szerdán (2016-ban február 10-én).
*********************************************************************************
Holnap veszi kezdetét a keresztény világ egyik fontos időszaka: a Nagyböjt – vagy ahogyan régiesen nevezték, Negyvenlőböjt. Korszakonként és vidékenként is más előírások és szokások szerint tartották, az évszázadok alatt sokat enyhítettek a szabályokon, ám érdemes legalább az utóbbi 100-150 év hagyományaira visszatekinteni, milyen is volt ez a böjt, különösképpen a népesség legnagyobb részét kitevő paraszti közösségekben.
Előbb nézzük meg, mi is a böjt. Általában valamitől való önmegtartóztatás, lemondás, azért, hogy egy kitűzött célra tudjunk figyelni, annak megvalósulásán nagyobb tudatossággal munkálkodjunk. Más vallási közösségekben (nem keresztényt értve ez alatt) is szokás a jelentősebb ünnepek előtt rövidebb-hosszabb böjtöt tartani.

2015. július 5., vasárnap

Húsmentes Hétfő

A Húsmentes Hétfő egy ökolábnyom-csökkentő kezdeményezés. Mivel az üvegház-gázok egy jelentős részéért a nagyüzemi állattartás felelős (metán és széndioxid), ezért tudatos választással te is csökkentheted ezt az értéket, ha csatlakozol a mozgalomhoz.


2015. február 21., szombat

Fenntartható háztartási megoldások?

"Egy friss felmérésből kiderült, hogy bár a magyarok érdeklődnek a fenntartható otthoni megoldások iránt, ez az érdeklődés inkább csak a megtakarítási szándékból ered. Ráadásul még pazarlóak is vagyunk…" - olvasom az energiatakarékos.hu portál cikkében. Aztán az is gyorsan kiderül, hogy a felmérést az egyik lakberendezési áruházlánc készítette, feltehetően saját üzleti céljaira. Az eredeti felmérésről azt sem tudjuk, kiket kérdeztek meg és mekkora volt a „merítés”.
A fő hangsúlyt természetesen azokra a termékcsoportokra helyezi, amelyek az áruházaiban is beszerezhetők, ám nem feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy egy család környezettudatosan gondolkodjon és gazdálkodjon. A „magyarokról” megállapítottak kicsit sommásak, de a fő gondok jól láthatók.
A felmérés kitér az energiatakarékos izzókra, az ételpazarlásra, az elavuló konyhai technológiákra és a szelektív hulladék gyűjtésre (és megállapítja, hogy ebben legalább jók vagyunk). Ezek a területek azonban nem feltétlenül mondják el, mennyire vagyunk takarékosak vagy pazarlóak, nézzük miért is?

2015. február 16., hétfő

Mi köze az elefántnak az életmódváltáshoz?

Egy korábbi bejegyzésben megkíséreltem leírni, vajon mit is kellene tennünk mindannyiunknak ahhoz, hogy elinduljon végre valami, és túllépjünk a mai pusztító viselkedésünkön, szokásainkon. Azóta sokat tanultam és olvastam. Megfogalmazódott bennem, mi is a küldetésem: városlakóként megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek átvezetnek bennünket egy fenntartható és élhető világba.

  
A sok önellátásra törekvő közösség jó példa lehet, sőt jó partner lehet azok számára, akik még nem tudnak ilyen nagyot lépni. Minden életmódváltás – és ez is az – csak kis lépésekre bontva vihető végig. Ahogy arra kérdésre „Hogyan lehet megenni egy elefántot?” – ez a válasz – „Falatonként!”

2014. december 20., szombat

Karácsonyi menü

Ez a bejegyzés eredetileg arról készült szólni, hogy miféle hagyományokat követünk karácsonykor, hogyan ajándékozunk, mi kerül az asztalra . Olvasgattam mások bejegyzéseit, és arra gondoltam, milyen álságos dolog ilyenkor kampányolni környezetvédő érvekkel, állatok jogaival... mert változás nem érhető el vele, legfeljebb bűntudatot ébreszthet néhányunkban. Ami szintén rombol. 



Én azt szeretném, ha a karácsony megmaradna annak, ami: a béke, a szeretet kifejeződésének, az összetartozás ünnepének. A karácsony nem a menütől lesz igazán szép és jó. Nem azon múlik, vajon fenyő illatozik a szobában, vagy magunk barkácsolta karácsonyfának látszó alkotás (ami igenis kifejezhet bennünket, és ugyanúgy ünnepi lehet).

2014. november 4., kedd

Újrahasznosítunk!

Legutóbb azt ígértem, olyan kezdeményezésekről írok, amelyekhez csatlakozhatsz, ha fontos számodra, hogy kisebb legyen az ökológiai lábnyomod, hogy tudatosan tegyél a klímaváltozás ellen, vagy ésszerűbben gazdálkodj a háztartásodban, és mindezt együtt. Ugyanis egyedül nem megy. (Tudjátok, ahogy a „Ripacsok” c. filmben is énekelte Kern András és Garas Dezső.) Hiába gyűjtjük TE vagy ÉN szelektíven a szemetet, hiába spórolunk TE vagy ÉN a vízzel otthon, hiába járunk piacra, viszünk vászonszatyrot... Legfeljebb különcként néznek ránk. El kell mondani, meg kell tanítani a népeket arra, hogy MI miért csináljuk!

Magam is azt tapasztalom a hétköznapi beszélgetések során, hogy sokan vannak, akik a szólamok szintjén fontosnak tartják az ökológiai gondolkodás elemeit, mint a szelektív hulladékgyűjtés, általában a szemét mennyiségének csökkentése vagy az energiatakarékosság, mert hát mindezek jól hangzanak, nem? Amikor azonban cselekvésről van szó, elfogy a lendület. A kényelemszeretet felülírja a szép elképzeléseket.