A következő címkéjű bejegyzések mutatása: víz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: víz. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 29., hétfő

Miért nem vagyunk többen?


A fenti kérdés visszhangzott bennem, amikor ökofalu-látogatáson az alapító a gondjaikról mesélt. Ugyanezt a kérdést más olyan kezdeményezés megálmodója is feltette már, aki nagy energiát fektetett egy csoport létrehozásába, nem csak emberi, de komoly pénzügyi áldozatokat is hozott, találkozókat szervezett, termet bérelt, meghívókat küldött, hétvégéit kötötte le, hogy beszélgessen emberekkel, elmondja, milyen jó lehetne nekik is, ha csatlakoznának az ő elképzeléséhez. Milyen komoly előnyökkel járna ez számukra. Mennyivel egészségesebb és fenntarthatóbb jövőt építhetnének együtt. Választ adna olyan kérdésekre, hogy mi lesz, ha a fennálló rendszer egyszer csak bedől, és nem lesz élelem, energia és víz... a többiről nem is beszélve.

Amit megfogalmazott, már nem először hallottam. Emberek jönnek, mert vonzónak találják a „hirdetést”, aztán, amikor kiderül, hogy nem ez a legkényelmesebb útja az életnek, hogy lemondás is van benne, önkéntes munkával kellene hozzájárulni a közösség építéséhez, akkor megfutamodnak. Különösen, amikor a jövőbéli spirituális útról is szó esik.

Aztán az alapító, a megálmodó lassan belefárad, és jó, ha nem belerokkan a hiábavaló munkába. Megkérdezi: Miért nem vagyunk többen? És nem érti, miért nem jön válasz. Ha szerencsés, van, aki folytatja a munkáját és felkarolja az elképzelést...

Most nem nevezem meg a falut, ahol jártam. Azért sem, mert az volt a legfeltűnőbb, mennyire hasonlóak a gondjaik, menjünk bárhová az országban. Elszigetelt kis csoportok teszik a dolgukat, erőt és pénzt nem kímélve. Rengeteg munkával, majdnem szó szerint éjt nappallá téve küszködnek, hogy ne kelljen feladniuk. Néhol csak 15-20 család kellene, másutt csak félmillió forint, akár 500-1000 Ft-onként is, hogy elérhető legyen az önfenntartás szintje.

A kényelem elvesztésétől, és a változtatástól való félelem azonban nagyon erős gát! Annyira erős, hogy sokan nem látják meg, mennyivel jobb dolgok várnak rájuk „odaát” – a változtatással elérhető új életükben!

Talán egyszer olvashatod majd, hogyan kezdődött számomra mindez. Hogyan kezdtem keresni ilyen „alternatív” közösségeket, szívességbankokat. Mikor értettem meg, hogy a fennálló „civilizációnak” nevezett világ nagyon is barbár, és vannak más utak is. Létezik a fenntartható jövő (nem a ’fejlődés’!), de nem adják ingyen és készen. Áldozatokat kell hozni, lemondásokkal és önkorlátozással jár, de a várható eredményt tekintve megéri.

Tehát, szerinted miért nem vagyunk többen? (Megköszönöm, ha megosztod velem a gondolataidat erről. Akár itt, akár a Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/pages/Vissza-a-term%C3%A9szethez/572242979549789?ref=bookmarks


Ha érdekel a téma, kövess engem itt a blogon!

2014. július 24., csütörtök

Minden cseppje számít

Azt mindjárt az elején leszögezem, hogy a jó minőségű víz, mely biztonságos vezetékrendszeren érkezik otthonainkba, hozzájárul egészségünkhöz. Azok a fertőző betegségek, amelyek elsősorban a rossz higiénés körülmények között terjedtek, visszaszorultak. A vezetékes víz a legjobban ellenőrzött élelmiszerünk is egyben. Tehát a vízzel való spórolást mindig az ésszerűség határain belül érdemes megtervezni. A zöldséget-gyümölcsöt meg kell mosni, a kézmosásról sem mondhatunk le... lehetőségek azonban vannak jócskán a fogyasztás csökkentésére.



A statisztikák szerint egy magyar háztartásban naponta kb. 150 liter (ivó) vizet használunk fel személyenként. Mire is?

2014. július 22., kedd

Tudod, mi folyik itt...?

Egy korábbi bejegyzésben, már elmélkedtem azon, mennyire pazarlóan bánunk a vízzel, ráadásuk a drágán előállított és a lakásainkba szinte korlátlan mennyiségben érkező ivóvízzel. Még a 80-as évek közepén is olyan csekély tétel volt egy család költségvetésében a vízdíj, hogy senkinek nem jutott eszébe spórolni vele. Volt idő, amikor a görögdinnyét egyszerűen a mosogatóba tették és folyatták rá a vizet, hogy lehűtsék!


Ma nem csak azért kell(ene) takarékoskodni az ivóvízzel, mert jókora szeletet hasít ki a családi költségvetésből (Budapesten 670 Ft/m3, vidéken akár 1.100 – 1.300 Ft/m3 – csatornadíjjal együtt 2012-es adat). Ha kiszámoljuk, hogy egy 4 tagú család napi (!) vízfogyasztása 600 liter, akkor ez a család havonta kb. 12.000 Ft-ot fizet (Bp.). Persze ezek csak statisztikai átlagok, és a fogyasztási szokások jelentősen eltérhetnek családonként. A másik ok, hogy az édesvíz készleteket gyorsabban használjuk, mint, ahogy újratermelődnek, és tisztításuk, ihatóvá tételük is egyre drágább lesz. Ez még csak a bemeneti oldal.

2014. március 23., vasárnap

A víz útja - ismered?

Tegnap - március 22-én - volt a Víz Világnapja. Kicsit megkéstem, de mentségemül szolgáljon, hogy egy nagyon szuper képzésen vehettem részt: a Tudatos Vásárlók Egyesülete ÖkoKör csoportvezetői képzésén. Itt nem mellékesen sok szó esett a vízről is... A bennem ébredt gondolatokat osztom most meg veletek:

Ökológiailag fenntartható háztartás vezetéséből – még a 60-as években – jó nevelést kaptam. Paraszti körülmények között felnőtt nagyszüleim még tudták, amit aztán a következő nemzedékekből kineveltek, hogy tökéletes fogyasztók váljanak belőlük, és amilyen az ember, még meg is tudják indokolni, hogy az miért jobb (nekik és környezetnek), mint a takarékos, ésszerű megoldások alkalmazása volt korábban. A fogyasztóinak nevezett társadalom jelszava olyan, mint Ray Bradbury Fahrenheit  451 fok c. sci-fijében a papír-zsebkendőre utaló mondat „Fújd bele, töröld meg, dobd ki!” – nagyon kifejező. Nagyjából így kezeljük a dolgokat minden téren.