A víz útja - ismered?

Tegnap - március 22-én - volt a Víz Világnapja. Kicsit megkéstem, de mentségemül szolgáljon, hogy egy nagyon szuper képzésen vehettem részt: a Tudatos Vásárlók Egyesülete ÖkoKör csoportvezetői képzésén. Itt nem mellékesen sok szó esett a vízről is... A bennem ébredt gondolatokat osztom most meg veletek:

Ökológiailag fenntartható háztartás vezetéséből – még a 60-as években – jó nevelést kaptam. Paraszti körülmények között felnőtt nagyszüleim még tudták, amit aztán a következő nemzedékekből kineveltek, hogy tökéletes fogyasztók váljanak belőlük, és amilyen az ember, még meg is tudják indokolni, hogy az miért jobb (nekik és környezetnek), mint a takarékos, ésszerű megoldások alkalmazása volt korábban. A fogyasztóinak nevezett társadalom jelszava olyan, mint Ray Bradbury Fahrenheit  451 fok c. sci-fijében a papír-zsebkendőre utaló mondat „Fújd bele, töröld meg, dobd ki!” – nagyon kifejező. Nagyjából így kezeljük a dolgokat minden téren.



Sokszor nincs közvetlen visszajelzésünk a környezet részéről, hogy milyen hatása van pillanatnyi tevékenységünknek. Gondoljunk például a vízre. Ma a legtermészetesebb dolog, hogy megnyitjuk a csapot és korlátlanul folyik a tiszta ivóvíz. Használjuk is mindenre, arra is, amire esetleg a gyengébb minőségű, ivásra alkalmatlan de egyébként még megfelelő víz is alkalmas volna. Ha visszatekintek a gyerekkoromra, volt ugyan kút az udvarban, aminek a vizét bevezették a házba – ez nagy szó volt, nem mindenütt volt jellemző ez sem – de ez ivásra, főzésre, babafürdetésre nem volt alkalmas. Ehhez kb.  100 méterről a közkútról kellett hordani a vizet.

Még jól emlékszem, ahogy anyukám nekiindult a zománcos vödörrel reggelente, és hozott 10 liter ivóvizet. Ez, ugye 10 kg + a vödör. Ezt osztották be egész napra: inni, főzni, amibe az előkészítés, azaz a zöldség tisztítás utáni megmosása is beletartozott. Ebben az időben az öcsém még pici volt, így a fürdetéshez is ezt a vizet kellett használni. Ivásra ugyan csak részben használtuk, mert járt a „szódás”, akitől palackozott ásványvizet vásároltunk: kis faládában 6 db 1,5 literes csatos üvegnyit. Ezt hetente cserélte (akkoriban a nagyszüleimmel együtt kb. 8 fős volt a háztartás, az olykor hozzáadódó, ideiglenesen nálunk állomásozó vidéki rokonokkal együtt). Történt mindez a XX. század 60-as éveiben, Budapest XVI. kerületében!

Ehhez képest, ma városokban, községekben, ahol az idősebb generáció már kihalt, hihetetlen pazarlás folyik az ivóvíz területén. A gyakorlatban az emberek csak azt látják, hogy jön a víz, használják, aztán eltűnik a lefolyóban... nem tudják, és nem is gondolkodnak el azon, vajon mi történik azután. Azon sem, mit visz magával: vegyszereket, szerves hulladékot – igen, a WC-t is ivóvízzel öblítjük le! – gyógyszer-maradványokat.

Elgondolkodtál már azon, mi történik ezzel a vízzel? Hová kerül? Mit csinálnak vele? Miért annyi a víz- és a csatornadíj amennyi? Mi lesz a környezettel, ahová ezt a vizet engedik - még megtisztítva is? Mi történik ott, ahol még a tisztítás sem megoldott? Gondolkodjatok el ezen!