Mi köze az elefántnak az életmódváltáshoz?

Egy korábbi bejegyzésben megkíséreltem leírni, vajon mit is kellene tennünk mindannyiunknak ahhoz, hogy elinduljon végre valami, és túllépjünk a mai pusztító viselkedésünkön, szokásainkon. Azóta sokat tanultam és olvastam. Megfogalmazódott bennem, mi is a küldetésem: városlakóként megtalálni azokat a megoldásokat, amelyek átvezetnek bennünket egy fenntartható és élhető világba.

  

A sok önellátásra törekvő közösség jó példa lehet, sőt jó partner lehet azok számára, akik még nem tudnak ilyen nagyot lépni. Minden életmódváltás – és ez is az – csak kis lépésekre bontva vihető végig. Ahogy arra kérdésre „Hogyan lehet megenni egy elefántot?” – ez a válasz – „Falatonként!”

Ébredezünk, keresünk valamit, de még nem jutottunk addig az elhatározásig, hogy végleg szakítsunk a korábbi életvitelünkkel. Érveket keresünk mellette és ellene, félelmek lebegnek a lelkünk felett, hogy éhezni és fázni fogunk, hogyan fogjuk rendben tartani a környezetünket és hasonlók. Írom mindezt egy panelház 10. emeletén, azok után, hogy több, mint 50 éven át mindig olyan házban, lakásban éltem, ahol volt közvetlen kapcsolatom a földdel, a szabad levegővel. Mindig volt legalább néhány ládányi virág, egy kis veteményes, de legalább pár cserép fűszernövény. Most ezt látom:

Ennek a blognak a központi kérdése, hogyan térhetünk vissza a természethez, de tudjuk, nem lehet visszamenni egészen ahhoz az életformához, amiből indultunk. Főként azért nem, mert a világunk nagyon átalakult (átalakítottuk), így nincs egy olyan pont a múltban, amihez egyáltalán vissza tudnánk nyúlni. Olyan szorgalmasan pusztítjuk láthatatlan önkéntes szolgálóinkat (baktériumoktól a rovarokon át a madarakig és még tovább), hogy bizonyos folyamatokat már nem lehet visszafordítani.

Többen is megfogalmazták már, hogy a problémáinkat azon a szinten, azokkal az eszközökkel, ahol és ahogyan létrejöttek nem lehet megoldani. Szemléletünk, értékrendünk átalakításával teljesen új utakat kell találnunk. 

A városi embernek van talán a legnehezebb dolga. Minél nagyobb a város annál inkább. A személyes élettér szűkössége sajnos nem erősíti a kis közösségek kialakulását. A távolságok - otthon és munkahely között - azt eredményezik, hogy az alvó városrészekben élők alig vagy egyáltalán nem ismerik egymást. A munkahelyi közösségben pedig más szabályok működnek, különösen a sok embert foglalkoztató (nevezzük nevén: multi) vállalatoknál. 

A kulcsszavak a közösség, együttműködés, kölcsönös tisztelet, önkorlátozás, mértékletesség. Amíg nem térünk vissza ezekhez, mint alapértékekhez, addig csak harapdáljuk az elefántot, de ez kevés.